Zágorec-Csuka Judit: Ha látlak

Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.     

Goethe

Keresd az életben mindig a szépet
Ragadd meg azt, amit más észre sem vesz,
S hidd el, ha sokszor durva is az élet,
Mindig találni benne kellemest és szépet.

Márai Sándor

”Ne szégyelld te azt,
hogy szereted az állatokat.
Ne röstelled, ha egy kutya
közelebb van a lelkedhez,
mint a legtöbb embert,
akit személyesen ismersz."

Paul Éluard: Mi ketten

 Mi ketten

Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

(Illyés Gyula fordítása)

Végh György

"Szóltál hozzám: s már nem vagyok magam;
még akkor sem, ha nem vagyok veled -
lejátszhatom magamban untalan:
mit mondtál s minden rezzenésedet."

Áprily Lajos: Karácsony-est

 

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Juhász Gyula: Karácsony felé

 Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Gámentzy Eduárd: Egy pillanat....

 Egy pillanat....

Most minden egy kicsit megáll,
Most nem mozdul a láthatár,
Még van időd, hogy észrevedd!
-Még láthatod!...Még nézheted!

A szél titokban megpihen,
Fülembe súg...Én elhiszem
És megsimítom szárnyait,
Mint szív a lélek álmait...

A mozdulatlan ég alatt,
A mozdulat egy pillanat
Múlva újra visszatér,
Már rügy fakad, már minden él!

A tölgyfa lombja megremeg,
Mint álmából a kisgyerek
Úgy ébred fel a nagyvilág!
-Csak én aludnék... még tovább!

Szilágyi Domokos: Karácsony

 Karácsony

    A puha hóban, csillagokban,
    az ünnepi foszlós kalácson
    láthatatlanul ott a jel,
    hogy itt van újra a karácsony.

    Mint szomjazónak a pohár víz,
    úgy kell mindig e kis melegség,
    hisz arra született az ember,
    hogy szeressen és szeressék.

    S hogy ne a hóban, csillagokban,
    ne ünnepi foszlós kalácson,
    ne díszített fákon, hanem
    a szívekben legyen karácsony.

Alföldi Géza: A tél

A tél

Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.

Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.

Zsefy Zsanett: Sikoly

 Sikoly

Nézd, hogy várok törötten, árván,
krétaporként a fekete táblán
tapadok rád, és egyre kopok,
ujjaid között tovább fogyok.

Őri István: Csend

 Csend

Ne kérdezz semmit, csak ölelj,
s ha én kérdezek, ne felelj, csak ölelj,
mert most erre van szükségünk.
A hangtalan melegre, a néma üzenetre,
hogy legyünk szeretve
egymás által nagyon,
túl minden határon
az életig, a halálig
a szenvedésig, a boldogságig,
hogy elfeledjük a jelent,
hogy kit te szeretsz,
s kit én is, messze ment.

Életünk elhagyott,
de egymásnak megmaradtunk,
hogy feledjünk, s szeressünk nagyon.

Hát ne kérdezz semmit, csak ölelj.

Ady Endre: Örök vágy

Örök vágy

Ha ellobog majd ifjú lángom,
Ha majd zokogni sem tudok
S a sok rommá verődött álmon
Dermedten összeroskadok,
Vajon a nyugvás tompa kínját
Érezni nem lesz oly nehéz?
Vagy vágyón fogom visszasírni
Az örök, kínos szenvedést?

Ha ellobog majd ifjú lángom
S örök megnyugvás int felém,
Milyen szellem fog felkeresni
Testemnek porladó helyén?...
Az örök vágy lángszellemének
Árnya kísért majd engemet,
Mert, hogy vágy nélkül elhamvadjak,
Érzem, tudom, hogy nem lehet!

Jószay Magdolna: Köszönöm

 Köszönöm

Köszönöm neked a lélek-gazdag éveket,
mit tőled távol élek, mégis melletted.
Köszönöm a varázst, sok csillagfényes percet,
színes álmainkra masnit kötő kezed.
Köszönöm a szemed, köszönöm a lelked,
értem dobogni meg nem szűnő szíved

Végh György: Szóltál hozzám...

"Szóltál hozzám: s már nem vagyok magam;
még akkor sem, ha nem vagyok veled -
lejátszhatom magamban untalan:
mit mondtál s minden rezzenésedet."

Juhász Gyula

 

"Lehet, hogy gyenge még a hangunk
Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
De indulunk a szépet, jót akarjuk,
Érezzük, hogy hitünknek szárnya van."

 

Zágorec Csuka Judit: A szerelem odaát van

A szerelem odaát van


A szerelem odaát van,
fölszállt a hegyek fölé,
elbújt a hegyek mögé.

A szerelem odaát van,
csak visszajár a sötét éjszakába,
bánatot hoz, s feledést.

A szerelem odaát van,
nincsen ragyogása, fénye,
elvesztette tüzes erejét.

A szerelem odaát van,
fekete rés a vakolatban,
repedés lett a feledés otthonában.

Illyés Gyula: Könnyező

 Könnyező

Vigasz sem kellett már neki.
Csak jöttek, dőltek könnyei.
De nem zokogott: nevetett,
azon is, hogy úgy könnyezett.

A lágy árkokba, mosolya
öntöző csatornáiba
szálltak a könnyek, meg-megálltak,
az állán jégcsap-csillogásnak.

Mondhattam, hogy ki szereti.
Remény sem kellett már neki.
Bólintott, hogy mindent köszön.
Mint dőlt edényből, dőlt a könny.

Aztán, mint fuldokló, ha még
utolszor felveti fejét:
a sós cseppeket szerterázva
vad nemet intett a világra.

S eldőlt, új könnyektől vakon, -
görgesse hát a fájdalom!
Szólt még, kiáltott. De szavát
az leste már, a másvilág.

Nagy István Attila: Hányszor voltam

 Hányszor voltam

Hányszor voltam reménytelenül elveszett,
olyan, mint akit a félelem űz,
s nincs menedéke sehol.
Hányszor futottam valami elől,
ami körvonalazatlanul égette a szívem,
de hiába volt minden.
Mert amit nem lát az ember,
csak belülre rajzolja a képzelet,
attól nem szabadulhat.
Ott voltál mindenütt,
s én úgy tettem, mintha nem így lenne,
mintha lenne más,
melletted egy szívdobbanás
az utolsó lélegzet -
nélküled.

Illés-Vizler András

Töredék a szerelemről

a Kettő
megszüli a végtelent,
majd nézi,
mint partra vetett
hajótörött a tengert.

Végh György

"Szóltál hozzám: s már nem vagyok magam;
még akkor sem, ha nem vagyok veled -
lejátszhatom magamban untalan:
mit mondtál s minden rezzenésedet."

Simonyi Imre

Csak még egy percre...

Csak még egy percre még egy percre
szegődj magányos közelembe
nem múlóra nem végtelenre
valami megmarkolt Jelenre

valami állandósult Mára
valami Egyszer-Van-Sokára
valami időtlen Lezártra
valami vélünk Egybeálltra

valami ahhoz hasonlóra
amikor éjfélt üt az óra
s egymást fedi két mutatója:

hát nem kezdetre nem is végre
sebzett utolsó szívverésre
ráalvadt dermedt örökkére.

Szent-Gály Kata

"Tégy jót és jól. Nincs ennél szebb, nagyobb.

S úgy kezdd a reggelt, mint ki számol azzal,
hogy estidőre nem lát csillagot!"

Zsefy Zsanett: Addig mondd el!

Addig mondd el!

Addig mondd el, amíg lehet,
míg szód betapaszthatja a sebet,
míg rezdül valami legbelül,
amíg simogatásodra a lélek csendesül.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg az ég öleli a  hegyet,
míg igaznak érzed szavad,
míg nem zárja be rozsdás lakat.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg nem az értelem vezet,
míg a fáj is őszintén pereg,
míg foghatod az áldott kezet.

Addig mondd el, amíg lehet,
míg érzed, hogy még szeretsz,
míg az alkony új hajnalt jelez,
amíg nem késő, amíg lehet...

Komáromi János

Csend


milyen csodálatos a csend
behunyom fáradt szemem
lassan felolvadok az időben
s lebegek magam felett.

körülöttem semmi,
mindenütt csak én
nyugodtan lebegek
az idő tengelyén

nincs korlát
nincs kapaszkodó
védőhálót csak
agyamban szövök

hálóm magam fölém terítem
ne vigyen túl messze a
gondolat
nem hagyhatom örökre
magukra a gondokat.

Szabó Lőrinc

Először a szem csókol...

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part s tenger összevegyül,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -

vagy mit tudom én!... Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -

óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.