P. Pálffy Julianna:Intermezzo

Intermezzo


Valamikor réges-régen, rám talált ez a dallam,
sokáig nem ismertem, címét nem jegyeztem,
csak ott élt a szívemben - gyönyörűen szólt -
szárnyalt velem a képzelet, soha nem feledtem.
Álomképet hozott felém, tudtam és vártam,
valaki majd válaszol, az ő szívében is nyár van;
összecseng most e kettő, az édes szerelem
és a muzsika - elvarázsolt, itt van velem.

Amikor hallom, olyan, mintha itt lennél még,
varázslat tart fogva, mintha nem is én lennék,
te szólnál hozzám, kezed fogná a kezemet,
selymes száddal simogatnál, édes csókokkal
becéznéd a szememet, adnál és kérnél, bíznál
és szeretnél, s akkor, eltűnne a fájó messzeség,
mert - ebben a gyönyörű, mesebéli zenében,
ott van a múltunk - a kezdet, a jelen és a vég.

P. Pálffy Julianna

százszor és ezerszer,
naponta száll a gondolat,
sző szivárnyszín álmokat;

csalóka fények, hamis ábrándok,
eltűnő, fájdalmas délibábok.

P. Pálffy Julianna

halott a mosoly, a lelkem,
s a szerelem, csendben
haldoklik a szívemben;

néma a szó, néma a dallam,
már nincs miért halljam.

P. Pálffy Julianna

az álmok és vágyak,
forró csókok, ölelések
derengő, hajnali ködbe vésznek;

feledés borít rá fátylat,
marad a könny és a bánat.

P. Pálffy Julianna

vártam egy szóra,
egy apró jelre,
egy reggeli, kedves üzenetre;

álom volt csupán, s
felébredtem a könnyeimre.

P. Pálffy Julianna

vártam egy szóra,
egy apró jelre,
egy reggeli, kedves üzenetre;

álom volt csupán, s
felébredtem a könnyeimre.