Kormányos Sándor

Nem hallom

Az emlék ma már nem könnytelen,
siratja régi mámor,
mint aszályos nyarak lábnyomát
frissítő furcsa zápor.
Voltak nyarak és sárga őszök,
színtelen napok,
hallgatások és szürke égről
írott kék dalok.
Most keresgélem a tegnapot,
oly hosszú csendbe nőtt,
hogy nem hallom már neszezni
a szétgurult időt.

Kormányos Sándor

Őrzöd-e még?

Még mind ugyanaz, ami szép,
szunnyadó alkonyi rét
cirpelő lágy dala von
fátylat az álmaimon.

Ha szunnyad az alkonyi rét,
suttogok: Hallod-e még?
Hív a varázsa, zenél:
Érzed-e azt, amit én?

Még mind ugyanaz, ami szép?
Látod-e, látom-e én?
Tiszta szemek örömét
őrzöd-e, őrzöm-e én?

Kormányos Sándor

Aludj még

Guruló könny
most a harmat
a füvek bársony
szárain,
hajnalodik,
betakarlak,
csak szállj
az álom szárnyain.
Ha felébredsz, én
itt leszek majd
simogatva homlokod,
míg kócos hajjal
jön a hajnal,
szíved, a szívemben
dobog.
Gördülő könny
kint a harmat,
aludj még,
majd betakarlak.

Kormányos Sándor

 Dac

Szemedben fáradt csend tűnődik
mélybarna bársony hallgatás,
ma megint hosszú néma estét
ígér nekünk a megszokás.

Elhalkult nevetés, büszke-bús
vágyakon rekedt fájdalom
vagyunk önmagunk börtönében:
Te vállalod, Én vállalom.