Szabolcsi Zsóka: Óvjon árnyad

       Zöld lombod takarjon szemérmesen,
     mesélj még mosolyoddal lombkedvesem.
     Versem, dalom, mind tiéd, ha akarod,
     karod helyett öleljen ágotthonod.
     Fészkünk, álmunk óvja nap sugara,
     csillogjon felettünk kék éjszaka.
     Mosson eső, frissítsen harmat hűse,
     vágyódó lelkem szépséged fűtse.
     Egymásba kapaszkodva keljünk útra,
     varázsolj életre újra meg újra.

Szabolcsi Zsóka: Emlékszem ...

Titokzatos éjszaka volt,
a hold az árnyakra hajolt,
harmatot ittak a levelek,
szerelmet súgott a rengeteg,
éledtek erdők ág-bogán
rigók, cinke és csalogány,
szerenádot hozott a szél,
fű közt millió tücsök zenél...
hallgattuk az édes dallamot,
amit a természet suttogott,
a túlpart fái közt kelt a nap,
ébredő lelkekben tűz fakadt,
eljött a reggel, s fényeivel
felragyogott szemünkben a jel,
kéz a kézben, ma is érzem én
túl ezer álom hűlt helyén,
túl száz meg száz megélt csodán,
csalódás, öröm ág-bogán...
hull az idő, a napra éj,
emlékek hálója tűnt szeszély,
rejtélyek rejtik útjaink,
kóborló ősi vágyaink,
s titokzatos-bús éjeken
a csillag, a hold ma is üzen.

Szabolcsi Zsóka: Menedék

 Menedék

Titkaim zsebedbe raktam.
Öleld magadhoz
didergő szavaim.

Szabolcsi Zsóka

Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

Szabolcsi Zsóka

Ezer kavics közt
is lehet egyetlenegy
valaki kincse

Szabolcsi Zsóka

Úszva álmodom,
megölelem a vizet -
elringat a mély...

Szabolcsi Zsóka: A csúcsra

 

 A csúcsra

A csúcsra kapaszkodunk mindahányan,
s hányan érjük el...?
Forró álmokat dédelgetünk mindahányan,
s hányan álmodunk?
Titkokat súg az éjszaka mindnyájunknak,
hányan értjük?
Vágyódunk, míg élünk mindahányan,
s tudjuk-e, miért?
Lebeg velem az élet,
lobogó szavak lüktetnek papíromon,
csöndem fel-fellázad.
Sóhajok súgják újabb titkukat
a várakozó éjsötétnek...

Szabolcsi Zsóka

Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

Szabolcsi Zsóka

Csak dal vagy.
Néhány ütemnyi megható zene.
Csak könny vagy.
Az emlék fájdalmas üzenete.

Szabolcsi Zsóka

Ne szólj, szól helyetted a csend.
Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj, hívnak az álmaink.
Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.

Szabolcsi Zsóka

Ködkép

Álmaink meghaltak.
Ölelésemlékek kísértenek.
Néhány ködös „lehet” és „talán”.
Mozaik-képeslapok.
Hervadt dallamokat szüretel az idő.
Szakadt gyöngysorként peregnek semmibe szavaim.
Nincs válasz.
Fáj dalom.

Szabolcsi Zsóka

Esőcsepp csillog
virágok szirmain. - Ti
miért zokogtok?

Szabolcsi Zsóka

Szelíden

Szelídíts meg,

vad vágyak kergetnek,
űznek naponta feléd
s oly esendő vagyok...
Szelídíts meg, hisz szelíden
szikrát lobbantva szeretnék szeretni
holdas éjeken át...
Szelídíts meg, kérlek,
hogy én is gyengéd magamhoz
szelídíthesselek -
álmaim szép szigetén...

Szabolcsi Zsóka

Emlékszem...

Titokzatos éjszaka volt,
a hold az árnyakra hajolt,
harmatot ittak a levelek,
szerelmet súgott a rengeteg,
éledtek erdők ág-bogán
rigók, cinke és csalogány,
szerenádot hozott a szél,
fű közt millió tücsök zenél...
hallgattuk az édes dallamot,
amit a természet suttogott,
a túlpart fái közt kelt a nap,
ébredő lelkekben tűz fakadt,
eljött a reggel, s fényeivel
felragyogott szemünkben a jel,
kéz a kézben, ma is érzem én
túl ezer álom hűlt helyén,
túl száz meg száz megélt csodán,
csalódás, öröm ág-bogán...
hull az idő, a napra éj,
emlékek hálója tűnt szeszély,
rejtélyek rejtik útjaink,
kóborló ősi vágyaink,
s titokzatos-bús éjeken
a csillag, a hold ma is üzen.

Szabolcsi Zsóka

Holnap sem

Sejtelmes lebegés,
fájdalmas mámor,
tünékeny pillanat,
tündöklő zápor.
Könnyező játék,
röpködő fények,
kavargó álmok,
éhező lélek.
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.

Szabolcsi Zsóka

Együtt

Kezem kezedet kutatja,
szemem szemedet keresi,
lelkem lelkedet érinti.

Szemem szemedre rátalál,
kezem kezedre ráhajol,
lelkem lelkeddel összeforr.

Szabolcsi Zsóka

Sűrűn hull...

Álmomban szirmok
ölelnek. Kint a fák közt
sűrűn hull az éj.

Szabolcsi Zsóka

Ima

Állj mellém, ha tévelyegnék,
hozz vissza, ha elrepülnék,
keress meg, ha majd eltűnnék,
emelj föl, ha lezuhannék. 

Szabolcsi Zsóka

Hiányok éje:
holdat rejtő felhők közt
árva dal suhan.

Szabolcsi Zsóka

arcomat mossák
kicsordult gondolatok
pergő gyöngyei