P. Pálffy Julianna:Intermezzo

Intermezzo


Valamikor réges-régen, rám talált ez a dallam,
sokáig nem ismertem, címét nem jegyeztem,
csak ott élt a szívemben - gyönyörűen szólt -
szárnyalt velem a képzelet, soha nem feledtem.
Álomképet hozott felém, tudtam és vártam,
valaki majd válaszol, az ő szívében is nyár van;
összecseng most e kettő, az édes szerelem
és a muzsika - elvarázsolt, itt van velem.

Amikor hallom, olyan, mintha itt lennél még,
varázslat tart fogva, mintha nem is én lennék,
te szólnál hozzám, kezed fogná a kezemet,
selymes száddal simogatnál, édes csókokkal
becéznéd a szememet, adnál és kérnél, bíznál
és szeretnél, s akkor, eltűnne a fájó messzeség,
mert - ebben a gyönyörű, mesebéli zenében,
ott van a múltunk - a kezdet, a jelen és a vég.

Válóczy Szilvia: Szeretetről

 Szeretetről


A szeretetet, mit ápolnod kell,
Gondoznod, hogy soha ne haljon el,
Vigyázva érintsd lelkeddel,
Óvd oly nagy kegyelemmel,
Hisz törékeny voltában a fény,
Akár egy örökké tartó remény,
Lüktetett csendben robbantja szét,
Szíved legmélyebb szegletét.

Válóczy Szilvia: Könnyek

 Könnyek


Most újra összegyűjtöm a hajnal cseppjeit,
S ahelyett, hogy innék belőlük,
Üvegcsébe zárom bús hatalmukat,
Majd arcomra festem őket,
Hogy fehér gyöngyökként csússzanak állam szegletéig.
Így talán magam is elhiszem,
Hogy tudok még könnyeimmel küszködni
Magamra hagyott órákon,
S van, akiért e könnyek sírba szállanak.

Garai Gábor: Kiszemelve

     Kiszemelve


Mielőtt rázuhan az alkony;
mielőtt meg kellene halnom,
még egyszer hadd legyek
méltó leghívebb önmagamhoz:
erős, de se hűvős, se hangos,
csupán fölvértezett
kis gondjaim önkénye ellen,
ne a habzó fölszint figyeljem,
a tömény lényeget;
a tétova esetlegesség
ki fent körmei ki ne kezdjék
fedetlen hitemet;

Mert kiszemelve más dologra,
nem önmagadba bonyolódva
kell némán panganom,
de kiáltanom, cselekednem,
valakiért, valaki ellen,
kötnöm és oldanom,
hinnem a mégis-győzelemben,
ha nincs más oltalom.

Felirat hozzáadása

Garai Gábor: Visszfény

Visszfény


,,ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja"
(Babits)



Aki méltó, - magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-
-emeli vállát - s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

Garai Gábor: Sokáig élni

 Sokáig élni


Úgy szeretnék sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni,
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedről ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület:
két csilagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók,
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Vázsonyi Judit: Nélküled is Veled

Nélküled is Veled

Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!

Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.

Házak ablakán fény dereng és kiköszön,
gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!

...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,

amíg csak itt leszek, nélküled is Veled

Vázsonyi Judit: Rossz passzban

Rossz passzban

Elszöknek a nappalok, és én alig-alig vagyok
Ébreszt a hajnal, de eltévedek, még körül sem nézhetek,
már újra hív az álom, magam köré fonom hálóm,
s nem tudom, hol van a világom.

Iluh István: Hajnal

Hajnal

Szikrázik a hajnal
A mindenség lángol
Útra indul a Nap
Az ég kapujából

Ébrednek a dombok
A hegyek a völgyek
Madarat röptetnek
Az égre a tölgyek

Iluh István: Elkerültek

Elkerültek

Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Iluh István: Sétálok

 

Sétálok

Megyek a fényrajok
Hulló pihéit szedni
S hallom ahogy
Örvénylik dohog
A súlyos végtelen
Körhintáján
A semmi