Szabolcsi Zsóka: Óvjon árnyad

       Zöld lombod takarjon szemérmesen,
     mesélj még mosolyoddal lombkedvesem.
     Versem, dalom, mind tiéd, ha akarod,
     karod helyett öleljen ágotthonod.
     Fészkünk, álmunk óvja nap sugara,
     csillogjon felettünk kék éjszaka.
     Mosson eső, frissítsen harmat hűse,
     vágyódó lelkem szépséged fűtse.
     Egymásba kapaszkodva keljünk útra,
     varázsolj életre újra meg újra.

J .W. Goethe

Te vagy az egyetlen a földön,
Akiért mindent megteszek,
Veled életemet töltöm,
Nem csak a múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem másé nem lehetsz,
Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz."

(Goethe)

Gámentzy Eduárd: Lepke-szonet

Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,
Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!
Fény felé tartott saját vergődésed,
Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!

És dobtad volna vissza az egekbe,
Engedted volna útjára, csak szálljon!
A fák közé, vagy messze héthatáron,
Hol elrejtőzhet börtönét feledve.

Úgy akartad, mint soha eddig semmit!
Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,
Repüljön újra álmodón, mint régen!

Színes mezőkön virágról-virágra,
Hogy ne maradjatok egymásba zárva,
-Két szárnyaszegett lepke, kint a réten!

T. Fiser Ildikó: Esőcsepp

Ott rezeg a fűszál élén
apró gömbbe zárva
az élet pillanatnyi tánca.

(T. Fiser Ildikó)

Simon András

 Szavakon túli a csend,
melyben összeér a lelkünk,
időtlenné szépül a tér,
ahol összeölelkezünk.

(Simon András)

Váci Mihály

Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék

(Váci Mihály)

Arany-Tóth Katalin

Bármit teszel, mondasz, vagy írsz,
önmagadnak tükröt állítsz.
Minden szavad Te magad vagy,
szíved, lelked Téged mutat.

Gösi Vali: Megkövetem a sorsomat

A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget.

Mi voltam, mindent leteszek,
megköszönöm az éveket,
a könnytől fényesülteket,
s ha fogvacogva kérhetek:
sötétség helyett fényeket,
napfényt, szivárványt, kék eget,
igaz szerelmet, édeset,
gyermekmosolytól fényeset
pőre lelkemért bőven adj! -
így követem meg sorsomat...

Ölelés kéne, hit, remény,
tisztán világló égi fény,
hol ezernyi csillag integet,
és egyik majdan én legyek,
ki átszelem a végtelent,
s felhőkre írva üzenek:
ennyit tehettem, Emberek,
csillaggá égtem értetek,
s hogy könnyű legyen léptetek,
kiterítettem lelkemet.

Balázs László: Persze....

valamennyire
megszelídítettél,
eddig tőled
kaptam a reggelt
most
visszavaduló
szívvel
enyémek az
esték.

Végh Sándor: Töredék

Amit szerettem, megtartom,
amit nem, elfeledem.
A kevés is sok, mit elmondtam,
s mily kevés ahhoz,
mit mondhattam volna!
Miért tenném, miért bántanálak,
zörgő napjainkba költözött a bánat,
meg nem értés kövein botladozunk,
talán utoljára!

Balázs László: Utam...

"Kézfejre kiülő
hozzád simuló lélek
most gyengéden
forró bőrödhöz érek,
finoman húzva,
elfogyón a nyomon
magam arcodra írom..."

Reményik Sándor: Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karon fogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézen fogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig.

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem fő lehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

Epstein Ágnes: Emlékek

Múltba vesző pillantások,
puha mohával benőtt
sziklaszív.

A csalóka felszín alatt:
akarat,
erő,
szeretet.

Balla Zsuzsanna

Pillangó vágyam
rád várt, markodban piheg,
így szabad lehet.

(Balla Zsuzsanna)