Garai Gábor: Visszfény

Visszfény


,,ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja"
(Babits)



Aki méltó, - magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-
-emeli vállát - s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.

Garai Gábor: Sokáig élni

 Sokáig élni


Úgy szeretnék sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni,
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedről ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület:
két csilagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók,
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Vázsonyi Judit: Nélküled is Veled

Nélküled is Veled

Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!

Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.

Házak ablakán fény dereng és kiköszön,
gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!

...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,

amíg csak itt leszek, nélküled is Veled

Vázsonyi Judit: Rossz passzban

Rossz passzban

Elszöknek a nappalok, és én alig-alig vagyok
Ébreszt a hajnal, de eltévedek, még körül sem nézhetek,
már újra hív az álom, magam köré fonom hálóm,
s nem tudom, hol van a világom.

Iluh István: Hajnal

Hajnal

Szikrázik a hajnal
A mindenség lángol
Útra indul a Nap
Az ég kapujából

Ébrednek a dombok
A hegyek a völgyek
Madarat röptetnek
Az égre a tölgyek

Iluh István: Elkerültek

Elkerültek

Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Iluh István: Sétálok

 

Sétálok

Megyek a fényrajok
Hulló pihéit szedni
S hallom ahogy
Örvénylik dohog
A súlyos végtelen
Körhintáján
A semmi