Őri István Csók a szélben

Csók a szélben

ott álltunk
hajunkat kósza szél borzolta
énfele, tefele, százfele -
csak öleltük egymást a szélben
ajkadat kerestem s elértem
egyszer, százszor, végtelenszer -
s amikor arcommal arcodhoz értem,
szellőcsókot kaptam
a rohanó szélben

Kovács Erika: és

 és
 

Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod?
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd!
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben?
Szemek tisztaságában?
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában

Garay Gábor: Töredékek a szerelemről

Töredékek a szerelemről

Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Gyurkovics Tibor

Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
Szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át.

Vékony Andor: Válasz a válaszok helyett

Válasz a válaszok helyett

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Szabolcsi Zsóka: A csúcsra

 

 A csúcsra

A csúcsra kapaszkodunk mindahányan,
s hányan érjük el...?
Forró álmokat dédelgetünk mindahányan,
s hányan álmodunk?
Titkokat súg az éjszaka mindnyájunknak,
hányan értjük?
Vágyódunk, míg élünk mindahányan,
s tudjuk-e, miért?
Lebeg velem az élet,
lobogó szavak lüktetnek papíromon,
csöndem fel-fellázad.
Sóhajok súgják újabb titkukat
a várakozó éjsötétnek...

Gámentzy Eduárd: Elveszett szerelem - szonett

Elveszett szerelem - szonett


Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át, kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte, köveket csikorgat,
Emlékezetből írom, ily' sután.

Könnyű nyomát, a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.