József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Talán eltűnök hirtelen

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
 

Pilinszky János

...Rossz voltam, de te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál...
Végighallgattad mindig, amit mondtam,
Halandóból így lettem halhatatlan...

Juhász Gyula

A legszebb dal strófáiból
Bús lelkem száll az égbe,
Lelkem a megtört, megtiport,
Mely hasztalan lángolt, vivott
S most azt dalolja: Béke!

Zsefy Zsanett: Hiányzol, Anya!

Hiányzol, Anya!

szakad a hó, szakad a szív,
fagyott ajkamon szenved a rím.
Anya! látod, hogy hintázom?
nem szédülök csak, ha leszállok.
Anya! gyere játsszunk újra!
az angyalok ölben vitték a nagy útra.
Anya! miért nem szólsz újra énrám?
gyertyát gyújtok, hogy eltalálj hozzám.
Anya! hiányzol nagyon, tudod!

a fellegek takarják előled, ha rossz vagyok.

Szabó Lőrinc - Felejteni?

Felejteni?

Idegeidben azt a lobbanást,
tudod, melyiket, a villámcsapást,
amely megolvasztott, megvakitott,
s egy percre csillagokig tágitott,
s az utat közben, mely lángként sodort,
és mind jót, ami előtte volt,
s az utózengést, mely oly lankatag
zsongatta még ájult tagjaidat,
mondd, a zuhogó, görcsoldó varázst,
testedben azt az édes robbanást,
azt a legfőbb, közös pillanatot,
melynek nevet még semmi sem adott,
hacsaknem vallás, s amelyben velem
együtt haltál-születtél, gyermekem,
mondd, de csak úgy mondd, hogy ne mondd ki, mit,
mondd, édes, azt a percet, s társait
(ne is szólj, elég ajkad mosolya) -
el tudnád felejteni valaha?

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

 Egyszer majd minden összeköt
   

    Ölelésünkben összeér:
    talán a szív, talán a vér.

    Az éjszakában összeköt:
    talán a fény, talán a köd.

    Mi hát – mi egybetart – lánc?
    Talán szeretsz. Tán csak kivánsz.

    Mindegy. Most hozzám tartozol.
    S enyém leszel valamikor.

    Egyszer majd minden összeköt:
    a szív, a fény – a vér, a köd.

József Attila

Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.