Ady Endre

"De drága vagy s tán nekem drága
S tán nekem csak:
Nézz olykor a világra,
Hiszen olyan nézők a szemeid
Néha
S hiszen olyan ismerős tarjak
Ezek, amiket most mutatok.
De ha akarod, ezerszer
Mondom ki még
S hallgass még ezeregyedikszer:
Akarlak."

Werfl Andrea: Valahogy más

Valahogy más

Valahogy más ma a hajnal.
Nem szólít nevemen a csönd.
Nehezen lélegzik talpam alatt
minden fűcsomó és göröngy.
Bujdokol a fény előlem,
elillan szótlanul, át nem karol.
S zokogni kezd bennem valahol
a remény.

Juhász Gyula: Gyöngyök

Gyöngyök

Vannak dalok, mik titkosak,
Szívünk éjében élnek,
Elfojtott, néma dalai
Mély szenvedélynek.

Vannak gyöngyök, mik titkosak,
Örvény mélyén teremnek,
Becsesek, fénylők, nem valók
Az embereknek.

Mimnermos: Szerelem nélül

  Szerelem nélkül
         

Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?
Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem
titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!
Tépi mohón fiatal éve virágait a
férfi s a nő... De ha rádnehezűl a siralmas öregkor,
s hervad a szépség, és rokkan a régi erő,
folyton marja szived táját a hideg keserűség,
kedvtelenűl nézed, hogy süt a nap sugara,
gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:
így veri-sujtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.

(Szabó Lőrinc)

Boda Magdolna: pók és hálója

pók és hálója
 

Ahogy a pók hálót sző
áldozatának,
szőj meg engem,
itt a mindennapok
ágbogai között
Magadnak, magamnak.

Zsefy Zsanett: Altató

Altató

 

elnehezült a fáradt test,
pilládra leszállt az est,
de még kikanyarított
egy füzérnyi láncot
a bíborszínű napsugárból.

megrázta haját, és szétszórta
gyémántporát - hogy' ragyog a róna! -
a hegyek felett az egész eget
csillagszőnyeggel terítve be.

pilládra ült az este már,
alkonyt kerget a holdsugár,
az éjszaka éled, a pirkadat vár,
hát aludjál, csak aludjál!

susogó szellő suhanva súgja
szerelmes szívnek mi lehet gondja,
szerenádban dúdolja el:
az est a nappallal egybe kelt...

Werfl Andrea: Ölelés

 

Ölelés

Nem kell a szó. A csend öleljen,
puha léptű éjjeleink takarója.
Nem kell a dal. Mosolyod elég,
mert gyöngéd szerelmed hírhozója.

Csabai Andrea: Ott

Ott

Ott
hol
hajnali
harmatcseppek
csillogó csodájában
útra kelnek a
hegyek,
és végtelen dallamok
ölelik át a
Mindeneket,

mosolyognak a fák.

Ott
hol
málnaillatú szelek
suttognak az égre,
(áldásként a
messzeségre)
a szivárvánnyal összeérve...

Ott
állítsd meg az időt
egy pillanatra.

Őri István Csók a szélben

Csók a szélben

ott álltunk
hajunkat kósza szél borzolta
énfele, tefele, százfele -
csak öleltük egymást a szélben
ajkadat kerestem s elértem
egyszer, százszor, végtelenszer -
s amikor arcommal arcodhoz értem,
szellőcsókot kaptam
a rohanó szélben

Kovács Erika: és

 és
 

Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod?
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd!
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben?
Szemek tisztaságában?
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában

Garay Gábor: Töredékek a szerelemről

Töredékek a szerelemről

Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Gyurkovics Tibor

Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
Szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át.

Vékony Andor: Válasz a válaszok helyett

Válasz a válaszok helyett

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Szabolcsi Zsóka: A csúcsra

 

 A csúcsra

A csúcsra kapaszkodunk mindahányan,
s hányan érjük el...?
Forró álmokat dédelgetünk mindahányan,
s hányan álmodunk?
Titkokat súg az éjszaka mindnyájunknak,
hányan értjük?
Vágyódunk, míg élünk mindahányan,
s tudjuk-e, miért?
Lebeg velem az élet,
lobogó szavak lüktetnek papíromon,
csöndem fel-fellázad.
Sóhajok súgják újabb titkukat
a várakozó éjsötétnek...

Gámentzy Eduárd: Elveszett szerelem - szonett

Elveszett szerelem - szonett


Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.

Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át, kopottas ingemen.

De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte, köveket csikorgat,
Emlékezetből írom, ily' sután.

Könnyű nyomát, a föld rég eltemette,
És nem hagyott itt semmi mást helyette,
Illúziót, egy szürke délután.

Radnóti Miklós: Alszik a szív

 Alszik a szív

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon.
Csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár.
Alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Li Tai Po: Szerelem-részegség

 

 Szerelem-részegség

Langyos szél jár a palota-kerten át,
A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.

A teraszon, hanyagul hátradőlve
Jólléte színes selyemvánkosain
Pihen a császár dús lakoma után. –
Előtte táncol Si Chy... ragyogva, mint a csillag,
Tündöklőn, mint a Szépség. Illan, lebeg,
És mosolyog... mosolyog csudálatosan,
A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
Gyengéd csipői ringatják a vágyat,
Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
Így illan, lebben, – míg édes bágyadás
Önti el forró, halovány tagjait.
Hulló virágként hull lágy lépte már, –
És elomlik epedőn a Királyi
Nyugvóhely jade-párkányára dőlve,
Odakúszik, felkönyököl és vár...

A szűzi Si Chy... epedve dől oda...

(Kaffka Margit fordítása)

Szabolcsi Zsóka

Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

Vékony Andor: Válasz a válaszok helyett

Válasz a válaszok helyett
 

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Gámentzy Eduárd: Vers Neked

 Vers Neked

Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!

Bognár Barnabás: Egymás után

 Egymás után

Megint itt jársz, vagy csak hiányod recseg?
Ha itt vagy, akkor jól van,
Úgyis régóta kerestelek...
Vagy valamilyen mérhetetlen nagyot
Tehozzád hasonlóan
Várok, egyszer csendben meghalok:
A gyertya csonkja a sötétbe csobban,
Formát jár alakomban,
Mert szíveddel látok csak jobban.
Tied a szemembe villan s meghajol;
Enyém csak valahol van.
Keresel... Kereslek... Így van jól.

Wass Albert: Gondolsz-e rám?

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

Füssy Angéla: "Nem vagyok,"

"Nem vagyok,
csak könny az arcodon,
– mely megfagy egy téli
hajnalon.

Nem leszek,
csak mosoly az ajkadon
– mely felragyog egy magányos
alkonyon."

Sonkoly Éva: Lassan

 Lassan

Lassan rozsdába fordul az arany.
Lábam alatt roppan a levél.
Kevert színeket dobál az őszi szél.

Parkon át söpri a szerelem lábnyomát.
Múló nyár után, színes ruhában, ősz kopogtat.
Mosolyát pókfonal viszi a dombok alatt.
Álmos a táj, valami különös altatóra vár.

Wislawa Szymborska: Kilátás porszemmel

 Kilátás porszemmel

"Könnyebb volna hinnem,
hogy meghaltam egy időre,
mint hogy szünet nélkül
éltem, csak nem emlékszem."

J. W. Goethe: Könnyek vigasza

J. W. Goethe: Könnyek vigasza

Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sírtál, biztosan;
mutatja a szemed.

S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szívét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.

Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.

Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.

Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.

Illyés Gyula: Jó érezni

 

Jó érezni

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek
s érezni azt, hogy szép, Veled szép
és csak Veled teljes az élet.

Mit el nem értünk külön tévelyegve
talán egy kis fészek adja meg nekünk
hol ajk az ajkon egymást átölelve
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Garai Gábor: Álmodj

 Álmodj   

Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd, hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél..
Álmodd, hogy az álmaid
valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.

Zsefy Zsanett: Az én Anyám

 Az én Anyám

Az én Anyám virág volt a réten.
Szellő simította minden hajnalon.
Harmatban fürdött az illatos szélben.
Nap ölén nőtt fel, attól ragyogott.

Az én Anyám virág volt a réten.
Bársonyos szirmán élet zümmögött.
Szivárványból szőtt színeket az éjnek,
a csillagfényben némán tündökölt.

Az én Anyám nem vágyott rózsa lenni.
Szebb volt annál, mert ő volt az anyám.
Nem csábította más vidék, más élet,
bár örökké égett benne a honvágy.

Az én Anyám virág volt a réten.
Most is ott él a kéklő ég alatt.
Szirmait már nem bontja ki a rétnek,
de minden virágnak ő az illata.

Ady Endre: Örök vágy

 

 Örök vágy

Ha ellobog majd ifjú lángom,
Ha majd zokogni sem tudok
S a sok rommá verődött álmon
Dermedten összeroskadok,
Vajon a nyugvás tompa kínját
Érezni nem lesz oly nehéz?
Vagy vágyón fogom visszasírni
Az örök, kínos szenvedést?

Ha ellobog majd ifjú lángom
S örök megnyugvás int felém,
Milyen szellem fog felkeresni
Testemnek porladó helyén?...
Az örök vágy lángszellemének
Árnya kísért majd engemet,
Mert, hogy vágy nélkül elhamvadjak,
Érzem, tudom, hogy nem lehet!

Tamás László: Égi vándor

 Égi vándor

Kedves tájnak erdejében
beszélget a csend a széllel.
Hajlott tölgyek megfeszülve
figyelik az égi vándort.

Létünkön a remény táncolt.

Múltunk sötét kuckójában
életedet fénybe zártam.
Elbújt árnyékok a fák közt
őrzik szívemben az arcod.