Egymásra hajló fák alatt
léptünk tétován halad
s ha kezünk véletlen összeér,
a fák lényegtelenné válnak
a tétova léptek Rád találnak
csak merjük, mit szabad,
ami lelkünkből fakad,
s mit a szív követel:
el nem engedni szép kezed,
mert az út és az idő halad
s mindjárt valahova érünk
ahol az lesz, mit ketten remélünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése