Szeitz János

Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.

Baranyi Ferenc

Elmentél tőlem...

Elmentél tőlem kedves,
S én csak hagytam, hogy menj is csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar... - hagyni kell.
Ha megkérdezné tőlem most valaki,
Hogy mit jelentsz nekem,
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagysokára mondanám,
Hogy semmiség...egy múló szerelem.
S nem is vennék észre rajtam,
Hogy könnyes lett mind a két szemem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
Szemed ha rámvenet,
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom megremeg.
Mosolygok majd az utcasarokig,
De aztán ha befordulok,
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha megkérdeznéd most tőlem,
Hogy mit jelentsz nekem,
Azt mondanám....: semmiség, elmúlt szerelem.

Juhász Gyula

Te csak ragyogj tündéri szépségedben,
Míg én a szürkeségbe olvadok,
Míg egyre szebben, egyre ékesebben,
A te örök bájadtól ihletetten,
Fényt szórnak rád e lángoló dalok.

Reviczky Gyula

Dobogó szívem minden paránya,
Mely amíg élt, tiszta lánggal égett;
Századokról századokra szállva,
Nem szeret mást, senki mást, csak téged!
Te vagy üdve, vágya, mindene,
Örök álma, örök élete.

P. Pálffy Julianna

százszor és ezerszer,
naponta száll a gondolat,
sző szivárnyszín álmokat;

csalóka fények, hamis ábrándok,
eltűnő, fájdalmas délibábok.

Pál Dénes

Ma is itt vagy mindenemben,
Hiszen így rendelt a sors.
S mindig érzem képzeletben,
Ahogy szelíden átkarolsz.

Radnóti Miklós

Mellettem alvó,
szívemre hajló
jó nyugalom vagy,
csöndesen dobogó,

szépszavú forrás,
kezdő sikoltás,
szárnyas lehellet,
lélekkel szálldosó.

Szeitz János

Ami köröttem szép...

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.

Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség részeként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Baranyi Ferenc:

 

Küszöbön
Akihez soha nem futott nő
karját kitáró repeséssel,
az még soha nem érkezett meg,
csak megjött mint az álom éjjel;
akihez nem szaladt, ki várt rá,
amikor a küszöbön feltűnt -
nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
azt érzi, hogy magánya megszűnt.
.... Repültél hozzám s felborultak
a székek szinte körülötted,
a tárgyak józan sorfalát szép
suhanásoddal szétsöpörted,
jöttem, dobolt a lázas expressz,
a szívverésem nem kevésbé,
s elémfutásoddal avattad
betoppanásom érkezéssé,
jöttem száz mérföldön keresztül,
de az a két vagy három méter
- amit utamból visszaadtál -
mérföldek ezreivel ért fel,
az a táv, az a semmi - pálya
amivel megrövidítetted
utam hozzád, az méri hosszát
lemérhetetlen közelednek.

 

 

Michel Legrand

Ezer évig várok rád

Hogyha kell én ezer évig várok rád,
Míg a réten virág nyílik várok rád.
Míg a fákon gyümölcs érik várok rád,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Megtalállak drágám hidd el bárhol jársz,
Felkutatlak igaz hittel bárhol jársz.
Legszebb álmom ó ne vidd el bárhol jársz,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Mint kósza szél a pillangót a réteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem.
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz úgy mint rég!

Hogyha kell én ezer évig várok rád,
Fel is szállok fel az égig, várok rád.
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Gyóni Géza

"Bút adni boldog szívveréshez
Pompásan ért a cselszövény -
De az árnyékon, tudod édes,
        Csak győz - a fény."

Jószay Magdolna

A szív gyöngyei

Hirtelen átsuhan…
egy gondolat csupán,
a szem könnybe lábad
az érzés nyomán.

Ha néha simogat
jó szó, mint gyógyír,
a szív issza azt,
s hála-gyöngyöket sír.

P. Pálffy Julianna

halott a mosoly, a lelkem,
s a szerelem, csendben
haldoklik a szívemben;

néma a szó, néma a dallam,
már nincs miért halljam.

Végh Mária

Te vagy

Te vagy az, aki a világot jelentette nekem,
Te vagy az, akiért sokat szenvedtem.
Te vagy, kit reggel a napsugár mellettem keres,
Te vagy, kinek a szél még mindig nevembe súgja nevét.
Te vagy, kiért kigyúlnak éjjel a csillagok,
Te vagy, akiért a Hold oly fényesen ragyog.
Te vagy, kinek parfümjét még mindig a párnámon érzem,
Te vagy, kinek arcát már a múltból kell felidéznem.
Te vagy, kinek hangját éjjelente álmomban hallom,
Te vagy, ki szemem lehunyásakor már a vállamon alszol.
Te vagy, kinek mosolyát nem tudom feledni,
Te vagy, kinek ölelését nem lehet pótolni.
Te vagy, kiben vakon megbíztam,
Te vagy, kiben a legnagyobbat csalódtam.
Te vagy, kinek emlékét el akarom kergetni,
Te vagy, kit mindennél jobban tudtam szeretni.

Baranyi Ferenc

Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz.Talán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd

P. Pálffy Julianna

az álmok és vágyak,
forró csókok, ölelések
derengő, hajnali ködbe vésznek;

feledés borít rá fátylat,
marad a könny és a bánat.

Vékony Andor

Egymás szemébe fonva

Jó, hogy vagy nekem:
a csend, a zene, lelkem
őrizte mese,
pusztán vágtató ménes
szédítő szabadsága.

Jó, hogy vagy nekem:
a reggelek mosolya -
dér lepte tájon,
köd burkolta hegyekben
kanyargó erdei út.

Jó, hogy vagy nekem:
múló napjaink sodra,
dal a holnapról,
egymás szemébe fonva
emlék és bölcs jóslatok.

Johann Wolfgang Goethe

„Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar?- kérdd meg minden naptól
és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre. ”

P. Pálffy Julianna

vártam egy szóra,
egy apró jelre,
egy reggeli, kedves üzenetre;

álom volt csupán, s
felébredtem a könnyeimre.

Fodor Ákos

 Kérelem

rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak.

Baranyi Ferenc

Ne hidd a fényt öröknek

Várj meg, én kedvesem, sötétedik már -
és nélküled csak rettegés az alkony.
Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
mert félek s fázom itt a puszta parton!
Pedig szép volt az erdő és a nádas -
hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
megtévesztett a sugárzás az égen,
aranya hullt a kőre, vízre, fára,
izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem -
s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
mivel a néma éjsötét örök csak.

A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
mint tigris karmait egy csepp körömlak

Juhász Gyula

A szomorúság meg ne csaljon,
Mi verseim mélyén sajog,
Túl bánaton és forradalmon,
Rám már az örök nap ragyog.

Csak az fáj és bánt, hogy e napnak
Sugara sokra nem derül,
Csak az búsít, hogy e magasban
Sokszor maradtam egyedül.

Szabolcsi Zsóka

Csak dal vagy.
Néhány ütemnyi megható zene.
Csak könny vagy.
Az emlék fájdalmas üzenete.

Kamarás Klára

A perc varázsa

Mint kába lepkét gyertya fénye,
úgy vonzol, s tán lehullok égve,
mert perzselt szárnnyal
szállni nem lehet,
csak itt hagyni egy semmi életet ...

P. Pálffy Julianna

vártam egy szóra,
egy apró jelre,
egy reggeli, kedves üzenetre;

álom volt csupán, s
felébredtem a könnyeimre.

Lakatos István

Jég

De messze jársz is tõlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy,
nem sejtem már. Magányos lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.

A múlt idõ számban fanyar utóíz.
Fekete holló - szárnyal az idõ.
Mint jégtáblákat ragad el futó víz,
úgy elsodródtál. Most már a tünõ
napok között hiába keresnélek;
egyedüllétem mélyebb, mint a kút.
Magamban is elvesztettelek téged;
az éj sûrû. Magamból nincs kiút.

Hová vezetsz, óh, érzéktelenségem?
Keményebb, mint a kõ, hová vezetsz?
Már túl mélyen a reménytelenségben,
és tõle túl messze vagyok. Nevetsz?
gúnyolódsz rajtam? Szürke jégtorlasszá
fagyott bennem s megvéd a fájdalom.
Körülkerítem magamat, védjen. Már
nincs, csak az éjszaka, mely rám hajol.

Az éjszaka! Körülvattáz a csend, és
fehéren betakar. Körmét lilán
mereszti a hideg. Megvillan, mint kés,
a homályban a félelem. Sivár,
sivár tájak és évek jönnek. Mostan
kellene erõsnek lenni. Legyél
kemény. Már gyengeségeim lemostam.
Ez tán segít. Hideg vagyok, kemény.

Tar jégvirágos erdõkben bolyongok;
kígyó-magányom rám tekeredett.
Megkérdezném a fák közül kibomlott
szellõt, hogy magányosabban lehet?
Hogy ennél elhagyottabban lehet még?
Vad ordasok a társaim. A fán
gúnyos varjak. Nincs senkim! Este majd szép
ártatlan bárány lesz a vacsorám.