Úgy gyere, mint aki mindig itt volt velem,
valahogy úgy mintha nem is jöttél volna,
olyan egyszerűen mint amikor reggel
csak kiszaladsz zsemléért a sarki boltba.
Ülj le mellém a lépcsőre a ház elé,
jól fog esni a kávé majd a kezedből,
fordítsuk ki együtt a múlt minden zsebét,
és játsszuk azt, hogy voltunk a kezdetektől.
Hallgassuk együtt utoljára a csendet,
behunyt szemmel mozdulatlanul mint a kő,
felejtsük el az eltelt hosszú éveket,
az egymás nélkül töltött tengernyi időt.
Úgy aludtunk mi némán hosszú ideje,
mint a föld mélyébe temetett világok,
de nézd! - a nagy csendes hó alól - kikeltek
és tavaszról álmodnak már a virágok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése